Néhány percnyi hallgatás után a következő szavakkal folytatta a szellem:
„Mondtam már neked, igazság barátja, hogy hasztalan hárítja az ember szerencsétlenségeit képzelt erőkre és keres titkos okokat bajaira. Kétségtelen az, hogy az ő állapota sok kényelmetlenségnek van a világi rendben alávetve; kétségtelen az is, hogy létét egy magasabb erő kormányozza, de ezen erő sem egy vaksorsnak játéka, sem valami képzelt, agyafúrt lénynek szeszélye. Éppen csak úgy, mint a világ, melynek ő is egy részét képezi, így az ember is, természetében rendszeres, hatályaiban összefüggő és lényegében örökre változhatatlan törvényeknek van alárendelve. És ezek a törvények, melyek alapját képezik a jónak és rossznak egyaránt, nincsenek sem csillagzatba írva, sem rejtélyes törvénykönyvekbe följegyezve! A földi lények természetével összeforrva, létezésükkel egyesülve, mindenkor és mindenhol vele vannak az emberrel, hatással vannak érzékeire, óvják és intik értelmét, és magukkal hordják minden tettnek jutalmát és büntetését. Ha az ember ezen törvényeket ismerné, ha fel tudná fogni a saját lényével együtt az őt körülvevő természetet, akkor megismerné sorsának intézőjét, tudná, hogy miből, honnan erednek bajai és hogy milyen eszközökkel védekezhet azok ellen! Amikor a titkos hatalom, mely a mindenséget élteti, a földgömböt, melyen az ember lakik, megalkotta, a tárgyakat, amelyekből az fennáll, különös tulajdonságokkal ruházta fel, mely által az okokból és határokból, az alapokokból és következményekből egy szabályszerű rendet alapított, mely a sors vagy következetesség színe alatt a mindenséget kormányozza és a világban az egyensúlyt fenntartja. Az embernek, ki oly sok különböző tárgyak hatásának van kitéve, kinek gyarló életét mégis fenn akarja tartani, tehetséget adott az érzésre. Ezen képességénél fogva minden olyan tény, mely az ő létének ártalmas, rossz érzést és fájdalmat okoz; ellenben a kedvező tények gyönyört és kéjes érzést ébresztenek. Ezen érzelzmek hatása alatt azon kényszerűségbe van helyezve, hogy szeresse és fenntartsa életét. Önszeretet, jólét utáni vágy, a fájdalmaktól való idegenkedés, ezek az emberre szabott őseredeti törvények és ezek avégre lettek alkotva, hogy kormányozni lehessen őt; ahogyan a mozgás szabályai a nagytermészetben, ezen törvények azok, melyek az erkölcsi világban egyszerű és hasznos alapelvekké lettek.”
„Így van tehát alkotva az ember állapota. Az elemek hatásából kifolyólag sok bajnak van alávetve és ha a természet ezen végzetében szigorúnak is tűnik fel irányában, de feltétlenül igazságos. Nemcsak engedékeny volt, hanem ezen bajokat enyhíti hasonló jótéteményekkel, melyben az embernek korlátlan hatalmat adott. Úgy látszik, így szólott hozzája: Hatalmamnak gyenge eszköze te, én neked semmivel nem tartozom, mégis életet adok. A világ, melybe helyeztelek, nem te érted volt alkotva és én mégis megengedem neked, hogy azt használd; a jót rosszal vegyítve fogod benne találni, és tőled függ, hogy egyiket a másiktól megkülönböztesd, és hogy lépteidet virágos vagy tövises pályára irányítsd. Légy mestere saját sorsodnak, kezedbe teszem azt.”
„Igen, az ember saját maga lett mestere sorsának, önmaga okozta szerencséjének bukását vagy ragyogását.”
„És ha a sok fájdalmak láttára, melyek életét kínozzák, van is oka gyengesége és meggondolatlansága fölött sóhajtani, ha megfontolja, milyen állapotból indult ő ki, és milyen magasságra bírt ő fölemelkedni, talán még több joga van kérkedni erejével és büszkélkedni lelki tehetségével.”
